1874 április 24-én született egy Annie Moore nevű lány, Írországban. Mindössze 18 éves volt (valaki azt mondja, hogy csak 15), amikor két testvérével Anthony-val és Philip-el felszállt a Nevada nevű gőzhajóra, s szüleit követve, végleg elhagyta hazáját egy új élet reményében.

 Hogy hova indult? Amerikába, a New York-i Ellis Szigetre. A remény, a küzdelem, a megpróbáltatás és a könnyek hazájába. Tizenkét napon keresztül utaztak és a Karácsonyt is a gőzhajón töltötték.

 Mielőtt Ellis Sziget megnyílt, közel 8 millió bevándorló érkezett már New York-ba. A nagy számban érkező bevándorló miatt, a szövetségi kormány létrehozta az első ellenőrző állomást a szigeten, mely 1892. január 1-jén ünnepélyes keretek között nyílt meg s ebben az évben közel 450 000 emigráns haladt át rajta.

 De a legelső Annie Moore volt (írásos emlék bizonyítja). Egy fiatal s rettentően bátor lány. Egy lány, aki emlékére szobrot emeltek Ellis Szigeten és Írországban a Cobh rakparton is.

 Ma brit napot tartottunk. Nosztalgiáztunk A Férj-el, hogy amikor még a szamárlétra második fokánál tartottunk és éjszakai árufeltöltőként dolgoztunk egy Tesco Extra-ban, mennyire finom Cottage Pie-t (Pásztorpite) készített a kedves, cornish (Cornwall-ban éltünk három és fél évig) szakács. Nagyon értett a tradicionális brit ételekhez. A humora, az pedig nagyon angol volt, de kedvelt minket, a többi cornish kollégával együtt, ami igen meglepő volt a cornish mentalitásból kiindulva. A fotókat is próbáltam olyan nosztalgikusra "venni".

 Érdekes történet az övék, mert nem vallják magukat sem angolnak, sem britnek, sem walesi-nek. Ők a Cornish-ok. Még saját nyelvük is volt, amit mára már csak a nagyon idős korosztály beszél, de egyáltalán nem hasonlít az angol nyelvre. Nagyon érdekes. Ismertünk olyan embert is, aki sosem hagyta el életében Corwall-t és kizárólag cornish ételeket volt hajlandó enni. 

 Akit érdekel, itt olvashat Corwall-ról és a cornish-okról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Cornwall

 Hagyományos Pásztorpite A Férj-nek:

 Egy nagy fej vöröshagymát felaprítottam, majd 5 percig pirítottam forró olívaolajon. Ezután hozzáadtam 500 g darált Aberdeen Angus steak-et (eredetileg Skóciából származó, fekete vagy vörös marha. Mára már szinte mindenütt fellelhető. A briteknél a legnépszerűbb ez a fajta) és barnára pirítottam. Hozzáadtam továbbá 50 g mirelit zöldborsót, 2 db friss sárgarépát kockázva, 1/2 zöld kaliforniai paprikát szintén kockázva és 3 db fokhagymát zúzva. Sóval, borssal, őrölt csemegepaprikával, friss kakukkfűvel és 1 ek paradicsompürével ízesítettem. Felöntöttem egy nagyon kevés vízzel, majd 10 percet főztem a szószt. Miután elkészült egy kerámiatepsibe öntöttem és a tetejére simítottam 500 g burgonyából készített burgonyapürét.

 A britek nem olyan burgonyapürét készítenek, mint mi, ők csak vajat tesznek az összetört burgonyához. Én még 2 ek créme fraicé-t is adtam hozzá.

 Nagyon ízletes, ha 1 dl vörösbort öntünk a pirított hagymához és utána adjuk hozzá a darált húst. Illetve 1-2 babérlevél a szósszal együtt főzve, szintén kiváló ízt ad neki. Sajnos A Férj nem szereti ezt a változatot.

 Alufóliával letakartam és 180 fokon 30 percig sütöttem, majd levettem az alufóliát és tovább sütöttem, míg a teteje szép barnává nem változott.

 Párolt zöldborsót, sárgarépát és kelbimbót adtam hozzá, amit egy kevés fokhagymás vajjal bolondítottam meg.

Vegetáriánus Pásztorpite:

 Elkészítése annyiban különbözik a hagyományostól, hogy a húst 500 g vörös lencsével helyettesítettem. Pluszban került bele 4 db kicsi szilva paradicsom (San Marzano fajta), 2 db babérlevél, cayenne-i bors és egy kevés őrölt kömény. 

 A köret, a sütési idő- és praktika is teljesen megegyezik a  hagyományos pásztorpitéével. 

 Kevés Cheddar sajttal tovább lehet fokozni mindkettőnél az ízélményt. Vagy a burgonyapürébe keverve, vagy a tetejére szórva, miután levettük az alufóliát.

 Sikerült rábeszélnem A Férj-et, hogy kóstolja meg a polentát. Kihasználtam a kiváló lehetőséget, mert történt a minap, hogy zöldséges kuszkusz-t készítettem magamnak és egy óvatlan pillanatban arra lettem figyelmes, hogy A Férj jóízűen kanalazgatja. Majd megszólal: "Eper (az ugyebár én volnék) nekem is csinálsz ilyet holnap?" Nem akartam hinni a fülemnek! Tündöklő, képzeletbeli fűszerglóriám, majd leesett, akkora meglepetés ért a kérdés hallatán.

 Nos nem is kellett ennél több, nagy vonalakban elmagyaráztam, hogy mi is az a polenta és azt is elárultam, hogy szintén alacsony kalóriatartalmú, mint a kuszkusz, ami ugye égető fontosságú a jelenlegi közös diétánk végett. Annyira jól sikerült az információ átadása, hogy rábólintott a polentára.

 Magamnak természetesen hús nélkül, A Férj-nek azzal együtt készítettem.

 A polenta:

 250 g polentát forró vízben 3 percig főztem, folyamatos keverés mellett, hogy ne legyen csomós. Majd belesimítottam egy kerámia tepsibe és félretettem. 250 g gombát felszeletelt gombát, 1/2 zöld kaliforniai paprikát, néhány szem színes koktélparadicsomot 1 ek forró olívaolajon elkezdtem pirítani. Nagyon kevés vizet öntöttem alá, (de tényleg keveset, mert a paradicsom kellő levet enged) és 15 percig pároltam. Sóval, borssal, füstölt paprikával, cayenne-i borssal és 1 ek édesanyám által készített házi paprikalekvárral (piros arany, csak mi nem úgy hívjuk) ízesítettem. Majd a polenta tetejére kanalaztam. 30 g (nem elírás!) parmezánnal hintettem meg és 175 fokon 15-20 percig sütöttem. Amikor elkészült egy órát állni hagytam. Friss zsázsával tálaltam.

 A Férj-nek pullyka szelettel kínáltam:

 Egy serpenyőben 1 tk szőlőmagolajon megpirítottam 30 g (nem elírás!) panchetta-t. Kiszedtem a zsiradékból, majd a besózott és borsozott pulyka szeleteket megsütöttem a zsiradékon. Amikor majdnem elkészült mindkét oldalát füstölt paprikával szórtam meg és egy-egy percig sütöttem mindkét oldalát.

 Tálaláskor megszórtam friss zsázsával és panchetta-val, ami lemaradt a fotóról, mert miután befejeztem jutott eszembe, hogy azt még rá kellett volna szórni.

 A visszajelzés pozitív volt, A Férj-nek nagyon ízlett.

 Ez az adag 4 személyes. 1 adag 141 kcal-t tartalmaz (hús nélkül). 

 2012 óta minden évben megrendezésre kerül Kingham-ben (Oxfordsire) a The Big Feastival elnevezésű gasztronómiai rendezvény, melynek ötletgazdája Jamie Oliver. Abszolút imponáló rendezvény, témáját és résztvevőit tekintve, de legfőképp azért, mert a bevétel egy az egyben jótékony célra fordítódik.

 Idén én is részese lehettem ennek a három napos rendezvénynek. Fantasztikus élményben volt részem, de egyben csalódott is voltam.

 A fantasztikus élményhez kötődik, hogy személyesen találkozhattam két, számomra nagyra tartott séffel: Raymond Blanc-al és Gennaro Conntaldo-val.

 A csalódottságom egyrészt abból fakadt, hogy maga a fesztivál nem volt olyan volumenű, mint, ahogy beharangozták. A legutóbb, szintén Oxfordsire-ben, megrendezett Woodstock-i gasztronómiai fesztivál, amiről az egyik blogbejegyzésem szólt sokkal, de sokkal nagyobb volt.

 Két napot töltöttem itt, de, már az első nap körbejártam mindent. Megkóstoltam, ami szimpatikus volt számomra és ezzel ki is merült a "kínálat". Megjegyzem, hogy alig lehetett vegetáriánus ételeket találni, ami szintén nem volt imponáló, mert az ember elvárná, egy ilyen rendezvény keretében, hisz Woodstock-ban, rengeteg volt.

 A másik nagy probléma, a nem megfelelő felkészültség a brit időjárásra. Ezt értem úgy, hogy a főzős színpad, ahol a híres séfek élőben alkottak, egy akkora sátor alatt volt berendezve, ami alá, kb. 50 ember befér. Ez jó idő esetén, mint amilyen az első napon volt, nem is volt probléma. A gyönyörű, napsütésben mindenki élvezte a látnivalókat.

 No, de a második napon, a számomra várva, várt napon, amikor Jamie Oliver-t is lett volna lehetőségem élőben látni, szó szerint leszakadt az ég. A problémát még az is nehezítette, hogy Jamie főzött utoljára, ami este fél hétkor volt esedékes és ő nem is dedikált és nem volt beszélgetős show-ja, Raymond Blanc-al ellentétben. Már kettő órától annyira szakadt az eső, hogy a szemközti sátrakba alig lehetett átlátni, dörgött, villámlott. Három órára, Gennaro dedikálásáig, tulajdonképp bőrig áztam, esőkabát, ide vagy oda, semmit sem ért. Gennaro-t sem láttam élőben főzni, mert a rengeteg esernyő eltakarta és tényleg ömlött az eső. Nem volt más választásom, mint a kicsiny könyves sátorban várakozni türelemmel, hogy másodikként, legalább egy dedikált könyvem és egy közös fotóm legyen vele.  Szóval, én, aki imádom az esőt és a brit időjárást, ez már túlment a tűréshatáromon, ezért eljöttem és, csapzottan, mint egy ázott veréb, szomorúan vágtam neki a két órás autóútnak hazafelé.

 Így, aki miatt a legfőképp mentem, még a színét sem sikerült látnom. De, nem adom fel, majd talán jövőre sikerül élőben látnom Jamie-t!

 Raymond Blanc két Michelin csillagos séf személyében egy remek embert ismerhettem meg. Pont olyan bohókás, mint a Titkok a Konyhából című sorozatban láthatjuk és olyan erőteljes francia akcentussal beszél, hogy eléggé kell figyelni, hogy meg lehessen érteni. Elismerően beszélt Jamie Oliver-ről, szó szerint "Globális személyiségként" említette és monumentálisnak tartotta az elért sikereit és azt a jelentős fejlődést, (elsősorban szakmai fejlődést) amin keresztül ment. Mesélt arról a két alkalomról, mikor Erzsébet királynőnek főzött és ahogy együtt énekelték a La Marseillaise-t. Illetve arról, hogy a királynő igen mutatós fácántollas kalapja ihlette az egyik tálalását. Beszélt a családjáról, a két fiáról, akik közül az egyik elkísérte és arról, hogy imádja a gyerekeket és szeretne unokát, de, majd csak, ha betölti a hetvenedik életévét, hisz annyi teendője van még.

 Kijavította az interjúvoló hölgyet, hogy bizony nem kettő, hanem öt éttermet nyitott idén és tényleg rengeteg a teendője.  

 A színpadon Pistou levest készített és egy sült barackos édességet. A segédje egy Dan nevű fiú volt, akivel hat éve dolgozik együtt. Érdekes, hogy nem a sorozatból ismert Adam nevű segédet láthattuk, de ez csak egy kis érdekesség volt inkább. 

 Elnézést kért az olasz résztvevőktől, majd lerántotta a leplet a mindig is olasznak titulált pesto-ról. Nos, igen, a Pistou, nem más, mint Pesto és a franciák, már a XII. század második felétől használták. Mik vannak? Én ledöbbentem. De, azért vigasztalásképp mondta, hogy a legjobb minőségű olívaolajok, természetesen Itáliának köszönhetőek.

 A legjobb minőségű barack sosem a szupermarketből való, hanem a kertből, elsősorban a sajátunkból és az almákra, meg úgy összességében a zöldség-gyümölcsökre ez az állítás vonatkozik. Majd bohókásan megjegyezte, hogy tulajdonképp mindenki egy alma és ő, meg Dan egy nagyon jó alma. Nyilván ez angol nyelven sokkal viccesebben hangzott. 

 Amikor a dedikálásra került a sor és megkérdeztem, hogy csinálhatnék vele egy közös fotót, roppant kedvesen felállt és azt mondta, hogy természetesen "madame" és még át is karolt a fotóhoz. Amikor elkészült, a szokásos vidám hangszínnel azt mondta, hogy "voilá". Én megköszöntem, és udvariasan válaszolt, hogy részéről az öröm. 

 Boldogan és elégedetten hagytam ott a pénteki rendezvényt s indultam el megkeresni a szállásomat, amit A Férj segítségével foglaltam az utolsó pillanatban, olyan ránk jellemző módon. 

 Magára a szállásra is fél órát kellett vezetnem és elég pánik hangulat lett úrrá rajtam, amikor egy jobb kanyart követően, egy kicsiny hídon átgurulva egy hatalmas erdőben találtam magam. Kezdtek bevillanni az ismert horror film jelenetek és komolyan elgondolkodtam, hogy visszafordulok és bejelentkezek az első hotelba, ami az utamba kerül. De, úgy döntöttem, megyek még kicsit, meglátjuk mi sül ki az egészből. Hatalmas meglepetésemre, nem egy elhagyatott, kísértet járta házra bukkantam, hanem egy csodaszép kicsiny falura egy erdő mélyén. Lélegzetelállító házakkal, álom kertekkel és luxusautókkal. Amikor megérkeztem a megadott címre egy mosolygós, őszes hajú hölgy kedvesen integetett, hogy jöjjek csak, már várt rám. Udvariasan bemutatkozott, és ragaszkodott ahhoz, hogy az eredeti nevemen szólítson, nem pedig Charlotte-nak, ahogy a legtöbb angol teszi. Felkísért az emeletre és megmutatta a szobámat. Nem jutottam szóhoz. A szobám a padlótól a mennyezetig romantikus stílusban volt berendezve. Hatalmas, faragott ágykeret, ezüst kis kancsó, benne szűrt vízzel, nehéz, mohazöld, bársony drapéria az ablakon. vastag, aprólékosan faragott keretben egy hatalmas tükör. A falon pedig fehér alapon, szintén mohazöld, különböző romantikus jelenetekben látható grófot és grófkisasszonyt ábrázoló tapéta. Az egész szobát rózsa és levendula illata lengte be. Az ajtó mellett gyönyörű, faragott karfás szék, mohazöld, bársony ülőrésszel. Már csak Jane Austin, Mr Darcy-ja hiányzott a szobából. Pontosan fél tízre kaptam a reggelit, ahogy kértem és sűrű bocsánatkérés keretében magyarázkodott, hogy menyire sajnálja, hogy nem a teraszon tudja nekem felszolgálni a reggelit a rossz idő miatt, hanem "csak" a meseszép étkezőjében. 

 No, de ki is ez a roppant kedves hölgyemény? Ő Sherell. Egy nyugdíjas pilóta, aki Kenyában egy ottani brit kolóniában született és csak húsz éve él Angliában. Mellesleg saját légitársasággal rendelkezett és lételeme volt a repülés. Mára embereket szállásol el hatalmas házában, vegán, és kínosan ügyel rá, hogy ne, turistaként, hanem új emberekként, barátokként tekintsen vendégeire. Fantasztikus rántottát készített nekem, metélőhagymával és annak virágával fűszerezve. Imádtam és remélem találkozom még vele néhányszor életem során.

 Gannaro Contaldo. Épp a kicsiny könyvesbolt standján válogattam eme remek séf könyveit és egy pillanatra oldalra néztem és betoppant az ügynöke kíséretében maga Gennaro Conntaldo. Nem hittem a szememnek! Nagyon vicces jelenet volt, hogy szó szerint megelevenedett előttem. A pocsék időjárás miatt teljesen lemaradtam, ahogy élőben főzött, nem is tudom, hogy mi volt az, csak annyi jött le, hogy elég nagy show man, egy született olasz aki imádja a csillogást. Természetesen karrierjét igazolja tehetsége a gasztronómiában. Mivel türelmesen várakoztam, vele is sikerült aláíratnom a szakácskönyvét és természetesen partner volt egy közös fotóhoz is. Nagyon kedves ember, sajnálom, hogy csak ennyit láthattam belőle. De, ahogy Jamie-nél is, majd jövőre! 

Nos, a többi élményt, csak röviden kommentálnám, egy-egy fotó kíséretében.

Sophie Michell. Már 14 évesen szenvedélyévé vált a főzés és már professzionális konyhákon dolgozott, családja révén. Miután megszerezte szakács végzettségét a londoni The Greenhouse, The Lanesborough és a nagykövetségnél dolgozott. Majd elnyerte az év fiatal szakácsa díját is. 19 évesen Claudia Schiffer családi szakácsa volt két éven keresztül. Majd megírta első szakácskönyvét "Ellenállhatatlan" címmel. Majd ismét visszatért Londonba, mint főszakács és egy vendéglátó ipari cégnél, mint étel stylist és egyéb konzultációs munkatárs.

 Kedvenc ételeiről beszél, bevonva férjét is, aki mellettem ült és faggatott kezdés előtt, hogy melyik médiától jöttem. El kellett keserítenem, hogy egyiktől sem, de továbbra is kedvesen beszélt feleségéről. A thai ételeket nagyon szeretik, mert izgalmasak, de kedvenceik természetesen a mély, tradicionális angol ételek, azon belül is a vasárnapi sültek. 

 Olia Hercules. Sajnos, őt már csak akkor láttam,miután befejezte a főzést. Azért egy mosoly erejéig sikerült megörökítenem. Ukrán születésű séf, recept író és étel stylist. Nagyon ragaszkodik tradícióihoz, annak ellenére, hogy Angliában nőtt fel. Bevallom őszintén annyira nem ismerem az ő stílusát, munkásságát.

 Gizzi Erskine. Igazi extravagáns, Skót származású hölgyemény. Nagyon szimpatikus és hihetetlen, hogy 37 éves! Tíz évet simán letagadhat. Sajnos őt csak elkezdtem nézni. Nagyon tetszett és izgatottam vártam, hogy mit fog készíteni, mert szerettem volna jobban megismerni a stílusát. Sajnos homárt. Természetesen élve megfőzve, amit a mai napig nem értek, hogy engedhetnek meg a számtalan (általam is ) aláírt petíció ellenére. Nos, miután szó szerint lerántotta a leplet szerencsétlen homárokról, és vidáman közölte, hogy akkor most már ezek a srácok mehetnek a forróvízbe, én továbbálltam. Ő is dedikált. Mivel őt sem ismerem annyira, hasonlóan, mint Olia-t, ezért nem vásároltam könyvet tőle. Viszont a tévéműsora alapján elég szimpatikus. 

 A guruló vegán Street food-os lányok A Rupperts Street-ről. Sajnos csak az első napon voltak ott, így egyetlen ételt tudtam megkóstolni a Spenótos-kesudiós burgert. Mennyei volt és nagyon lelombozott, mikor másnap nem találtam őket ott.

 Sajtos szendvics (mozzarella, paradicsom és bazsalikom). Az amcsi jellegű, nagyon sajtos, nagyon zsíros, de néha nagyon kívánandó étek és persze az elmaradhatatlan ecetes sült krumpli. 

 Vega sushi. Hát elment, de nem lesz a kedvencem. Avocado Kiss fantázianevű sushi-t kóstoltam (tripla avokádó, uborka, piros paprika, sült szezámmag és szójaszósz. Ráragadt a szájpadlásomra és belement a fogam közé. Még jó, hogy fogselyem volt a neszesszeremben.

 Epres teakülönlegesség.  Jázmintea friss eperrel, amit választottam. A pocsék ízt legalább ellensúlyozta a mixer fiú szimpatikus természete. Teljesen a szakmájára termett, simán eladta azokat a pocsék teákat és teljes beleéléssel. Minden cég álma az ilyen dolgozó. Remélem rendesen megfizették...

Jöjjön a többi csak képekben:

Végül egy hatalmas igazság: "Mi mindannyian utazók vagyunk ebben a vadon világban" (Robert Louis Stevenson).....