Lazacot szerettem volna vásárolni A Férjnek. Sajnos nem volt alaszkai vadlazac, sem pedig olyan, amit szívesen megvásároltam volna. Csupa halvány rózsaszín, sápadt, vékonyka filék. Teljesen tanácstalan voltam. A halárus fiú észrevéve hezitálásomat, készségesen felajánlotta segítségét, és fel is világosított, hogy azért nincs alaszkai vadlazacuk, mert 20 fonttól kezdődik kilója és kizárólag különleges alkalmakkor, mint pl. a Karácsony tartanak. Helyette a kardhalat ajánlotta. Hatalmas, filék sorakoztak ízlésesen a tört jégen, gondoltam egy próbát megér. Spanyolországi vakációnk alkalmával a férj már kóstolta és ízlett neki,  ennek fényében bíztam benne, hogy az én verzióm is elnyeri majd a tetszését. Így is történt. 

 Dióolajban megsütöttem a hal mindkét oldalát (fedő alatt szigorúan, mert fröcsög, annak ellenére, hogy felitattam a felesleges nedvességet). Sóztam, borsoztam és csipet cayenne-i borssal bolondítottam meg. Tálaláskor a serpenyőben maradt olajjal meglocsoltam a steak tetejét. Friss, vegyes salátával tálaltam.